2014. április 23., szerda

100

Úgy gondoltam, hogy a századik poszt alkalmával jöjjön valami - kicsit személyesebb poszt.

Elhinni is nehéz azt, hogy már itt tartunk a századik posztnál, pedig olyan, mintha tegnap kezdtük volna!



A blog - és alapvetően akármilyen blog, legyen személyes/főzés stb. témájú - az önkifejezés egyik eszköze. Amikor kitaláltuk Hajnival, hogy blogoljunk együtt, gondolkodás nélkül igent mondtam rá. Akkortájt még nem volt munkám, és már nem jártam iskolába sem, hihetetlenül üresek voltak a mindennapjaim. Szükségem volt valamire, ami elfoglaltságot jelent(ett) számomra.

Azóta persze sok minden változott, hát még én! :)  De egy állandó szereplő még mindig megvan: a blog. Nem hittem volna, hogy eljutunk a századik posztig.

Nehéz lenne megmondani, mit jelent számomra: hobbit vagy hivatást; úgy érzem, valahogy mindkettőt egyszerre. Ugyanúgy nehéz megmondani, milyen is a blog: egyfajta mindenes számomra: személyes, divatról szóló, illetve bármiről, ami tetszik. Aki szintén belekóstolt a blogírásba tudja, hogy nem mindig megy könnyen az írás, és néha elfogy az ihlet, de ez is a "játék" része: egyszer fent, másszor lent.


https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiAD0ZsIuBSiDMh8UQChJ25MrfveIAi4Zs1H6XayQZuLPJxKs0zCSahrHCRnTba4NE4hje-9_X4_tnUNyQt8_QSgehTs29DGQyXUp7NZFOUv3X6GmXZWVTO-Fsm85RHC0JsYl4zqrY1bPA/s1600/elv%C3%A1laszt%C3%B3+vonal.jpg

A közelmúltban Hajni úgy döntött, hogy egy kis időre szeretné szüneteltetni az írást, így egyedül folytatom tovább a Sok jó kis helyen blogot. Persze bármikor is úgy dönt, hogy szeretne visszatérni, tárt karokkal várom vissza.

Nem tudom, mit hoz számunkra, elsősorban a blogra a jövő. Lehet, hogy ez a vége? Lehet, hogy még több évig folytatom? Nem tudom... őszintén... de bízok benne, hogy még több száz posztot! Nagyon hálás vagyok azért, hogy olvassátok a blogot, feliratkoztok, likeoltok, még ha nem is vagyunk sokan. A lényeg: minden egyes megnyilvánulásnak, vagy akár olvasásnak nagyon hálás vagyok.

Remélem a jövőben is velem tartotok! Legyetek bátrak, szólaljatok meg akár egy hozzászólás formájában, akár a nem tetszik gombra kattintva, akár egy saját blogot létrehozva. Csak a saját nevemben tudok nyilatkozni: sok jót és változást tud hozni az életbe.

http://m.cdn.blog.hu/my/myadventures/image/LISBOA/10.18./100_resize.jpg


Csilla :)

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok ehhez a mérföldkőhöz, és kitartást kívánok a továbbiakhoz! Ne add fel, jó kis blog ez :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, illetve köszönjük! Jól esik a támogatás! :)

      Törlés

© 2013-2014 Sok jó kis helyen blog - Minden jog fenntartva. Üzemeltető: Blogger.

© Sok jó kis helyen, AllRightsReserved.

Designed by ScreenWritersArena